A végcél ezúttal is München volt, de kollégám családi ügye miatt egy düsseldorfi kitérővel, amely emlékeit már egy korábbi bejegyzésemben felidéztem. Az A3 végtelen és monoton aszfaltcsíkja nem a legérdekesebb látvány, az utas -és sajnos néha a vezető- figyelme elkalandozik az elsuhanó tájra, amely, az autópályák kialakítása miatt nem sokat mutat a környező településekből, csak néha egy-egy kiemelkedő építmény bukkan fel. Így figyelünk fel egy dombtetőn magasodó, elég jellegzetes templomra.
- Ez Limburg - mondja a Németországot jól ismerő kolléga - érdemes megnézni - és már meg is célozta a kijáratot. Néhány percen belül a hesseni kisváros központjában lévő parkolóházban hagyjuk a kocsit és kilépünk a november ellenére is barátságosan napos szabad ég alá.
Itt tapasztalom meg először, milyen az igazi "Historische Altstadt", a történelmi óváros, amelyet az általam látott bármelyik nagyvárosokban csak hellyel-közzel sikerült megőrizni, viszont sok kisebb településen szinte érintetlen és rendezett.
A limburgi óváros egy domboldalban terül el, a lépcsős sikátorok melletti ódon házak hamisítatlan középköri hangulatot hordoznak.
Az épületek díszítése is egyedi. Nem mindenhol tetszene, de itt a helyén van és hozzájárul a hangulathoz.
A domb tetején magasodik a templom, amely idevonzott minket is.
Kevesebb, mint egy óra múlva már ismét autóban ülünk, vissza az autópályára, elvégre az úticélunk még több száz kilométer...
