Elcsípett pillanatok

Frankfurt számomra sokáig azt jelentette, mint London: sokszor jártam a környékén, a repülőterén, de a városba valahogy nem volt alkalmam bejutni. Az autópályáról látszanak a felhőkarcolók sziluettjei, a számos csomópont és az elővárosok összefüggő sora jelzi, hogy egy jelentős központ környékén járunk, a hatalmas repülőtere talán a legkevésbé barátságos ilyen jellegű létesítmény, amelyben megfordultam, de az alkalom, hogy magát a várost is lássam, még váratott magára.

Aztán egy Gross-gerau-i termékismertető üresjáratában felmerült a lehetőség, hogy német barátom elvigyen valahová, egy kis városnézésre. "Frankfurt közel van" - vettetem fel, de ő nem volt elragadtatva az ötlettől: "Nincs ott semmi érdekes, csak egy nagyváros és kész". Azonban más szóba kerülő célpont messze volt, az idő szűkössége miatt mégiscsak beugrottunk a város központjába, egy parkolóházba hagyván a kocsit, egy sétálóutcán elindultunk az operaház irányába.

A szeptember végi nap kellemes sétálóidőt biztosított, az operaház mellett, egy teraszon ittunk egy kávét.

Meg kellett állapítsam, hogy barátomnak igaza volt, egy-egy szép épület ellenére, az egyedüli ami Frankfurtból nyomot hagyott bennem, az a Németországra egyébként nem jellemző felhőkarcolók látványa.

A reptér környékén, ahol már többször jártam, egy hatalmas € szimbólum jelzi, hogy egy jelentős pénzügyi központban járunk, a német tőzsde is itt van, előtte a bika és a medve hagyományos szobraival.

A végcél ezúttal is München volt, de kollégám családi ügye miatt egy düsseldorfi kitérővel, amely emlékeit már egy korábbi bejegyzésemben felidéztem. Az A3 végtelen és monoton aszfaltcsíkja nem a legérdekesebb látvány, az utas -és sajnos néha a vezető- figyelme elkalandozik az elsuhanó tájra, amely, az autópályák kialakítása miatt nem sokat mutat a környező településekből, csak néha egy-egy kiemelkedő építmény bukkan fel. Így figyelünk fel egy dombtetőn magasodó, elég jellegzetes templomra. 

- Ez Limburg - mondja a Németországot jól ismerő kolléga - érdemes megnézni - és már meg is célozta a kijáratot. Néhány percen belül a hesseni kisváros központjában lévő parkolóházban hagyjuk a kocsit és kilépünk a november ellenére is barátságosan napos szabad ég alá.

Itt tapasztalom meg először, milyen az igazi "Historische Altstadt", a történelmi óváros, amelyet az általam látott bármelyik nagyvárosokban csak hellyel-közzel sikerült megőrizni, viszont sok kisebb településen szinte érintetlen és rendezett.

A limburgi óváros egy domboldalban terül el, a lépcsős sikátorok melletti ódon házak hamisítatlan középköri hangulatot hordoznak.

Az épületek díszítése is egyedi. Nem mindenhol tetszene, de itt a helyén van és hozzájárul a hangulathoz.

A domb tetején magasodik a templom, amely idevonzott minket is.

Kevesebb, mint egy óra múlva már ismét autóban ülünk, vissza az autópályára, elvégre az úticélunk még több száz kilométer...

Münchenbe viszonylag gyakran eljutottam, egy kétévente megrendezett kiállítás révén, amelyen felsorakozik mindenki aki az én területem dolgozik. Általában másod- vagy harmadmagammal jöttem, ami, a viszonylag könnyen megtehető távolsággal egybevetve azt jelentette, hogy autóval utaztunk. Ez ugyan ad némi szabadságot, de behatárolja a városnézési esélyeket. A novemberi időpont sem kedvező, a nap világos részét a kiállítási csarnokban töltjük, este pedig rohanás egyik vagy másik partner sörivással egybekötött vacsorájára... elég sablonos program, amelyből szinte esélytelen kiszakadni. A Hofbräuhausban már számtalanszor jártam, de a környékén még soha nem volt alkalmam körülnézni.

 

 

München eklektikus. Az általam látott német városokkal ellentétben itt nincs egy igazi óváros, a központban modern és régebbi épületek rendszertelenül keverednek. Nem az én tisztem az építész szemével eldönteni, hogy ez mennyire sikerült, de München szerethető. Egy emberi léptékű, barátságos nagyváros.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

München kozmopolita. Sétám során majdnem annyi angol, orosz és török beszédet hallok az utcán, mint németet. Ez persze a budai várnegyedben is előfordulhat, de az itt sétálók nagy része láthatóan nem turista... 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

München gazdag. A karácsonyi díszítéssel szemmel láthatóan nem spórolnak. Megpróbálom a hangulatot megörökíteni, de nem sikerül tökéletesen. A bajor kisvárosokban már megtapasztalt túláradó, megkockáztatom: giccses képi világ itt is megnyilvánul. A város egyik jelképének számító Frauenkirche viszont homályba burkolózik, egyik tornyát éppen renoválják. Egy japán turistacsoport persze így fényképezi, de az én telefonomnak szűkebbre szabták a korlátait. 

A Marienplatzon már javában építik a karácsonyi kirakodás bódéit, egy kicsit kitakarják az "Új" városházát. Szerintem ez a világ legtúldíszítettebb (van ilyen szó?) neogótikus épülete. Lehet, hogy egyesek szépnek találják, én inkább azt mondanám: érdekes...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vissza kell indulnom a szállodába, innentől elkap a kiállítás gépszíja és a városnézésnek vége.

 

Észak-Brabant tartomány székhelye, 's Hertogenbosch, mintegy félórányi autózás az eindhoveni repülőtértől. Mivel először járok Hollandiában, a taxis egy kis nyelvleckét tart, az első kérdésem, hogy hogyan kell kiejteni ezt a furcsán leírt városnevet. Később megtudtam, hogy a hollandok szinte soha nem mondják ki egészben, csak Den Boschként emlegetik, a záró "sch" pedig, a német nyelvre alapozott elképzeléseim ellenére "sz", nem pedig "s"... ennyit a nyelvészkedésről. 

 Az időzítés most szerencsés: a hivatalos program csak másnap reggel kezdődik, én pedig már kora délután itt vagyok, most van időm egy kis városnézésre és fotózásra. A szálloda a város főterén van. Később megtudom, hogy egyik kedvenc íróm, Frederick Forsythe egyik regényében is említi ezt a várost, ezt a teret, és a főhősök ugyanabban a szállodában szálltak meg, mint én.

Erről a térről kiindulva kezdem felfedezni e környéket, először egy óváros szerű, sétálóutcákkal és keskeny, ódon sikátorokkal beépített rész felé veszem az irányt.

Az egyik ilyen sikátor végén felfedezem a város jellegzetességét, a házak közé és alá beépült csatornarendszert.

Hollandia talán legjellemzőbb látványelemei nem a közhelyszerűen mutatott szélmalmok, nem is a tulipánok, hanem a mindent behálózó csatornák. Itt is kiérek egy hajózható ághoz, az átvezető hidak emelőszerkezettel teszik lehetővé a hajók áthaladását.

A vízen lévő csónakok, hajók és uszályok mutatja, hogy mennyire hozzátartoznak ezek az útvonalak az ország mindennapjaihoz.

A csatornától ismét visszaérek a múltidéző házak közé, nem tudom az épületek korát, de láthatóan visszaköszön a kis országként is tengeri nagyhatalom Hollandia történelme.

Egy másik sikátor végén ismét kiérek az épületek közé ékelődött csatorna egy másik szakaszára, a mai napomnak ez védjegye.

Vissza a főtérre, itt felfedezem a Hollandiára annyira jellemző, valószínűtlenül keskeny házakat, amelyekhez hasonlóból sokkal többet néhány évvel később, egy korábbi bejegyzésben leírt Amszterdami kirándulás során lesz alkalmam megcsodálni.

Vissza a szállodába. A szobában elhelyezett prospektusokban látom, hogy az épületek között és alatt kanyargó csatornarendszer csónakokkal bejárható, jó lenne, de majd legközelebb... Persze, amikor eljött ez a "legközelebb" és ismét ide kerültem, a körülmények úgy alakultak, hogy nem maradtam a városban. A kihagyott alkalmak sajnos nagyon ritkán ismétlődnek meg.

Néha partnereink is szolgálnak egy-egy érdekes meglepetéssel: az általunk képviselt cég német irodája ezúttal nem egy nagyvárosba szervezte az éves termékbemutatót, hanem egy tiroli üdülőhelyre. Pertisau az Alpok egy vadregényes völgyében, az Achen-tó partján található. Mivel ez autóval még szinte kényelmesen elérhető, ezúttal nem repülök, hanem kora reggel indulok. Az út 98%-a autópályán vezet, amikor azt elhagyom, a navigációra hagyatkozom. Moha bá éppen tréfás kedvében van, az autómnál alig szélesebb (de aszfaltozott) erdei utakra vezet, láthatóan új értelmet ad a "leggyorsabb útvonal" feltételnek. Egy szembejövő jármű komoly gondot jelentene, de szerencsére nem jár erre senki más. Néhány hajmeresztő kanyar után, a kétségbeesés határán, kiérek egy kis eldugott falu főutcájára és innen már viszonylag normális út vezet Pertisau-ig.

Mire elérem a szállodát, elered az eső, így az első délután csak az erkélyről nézek körbe, de rám is fér egy kis pihenő. A kilátás esőben is szép:

Később, még vacsora előtt, elállt az eső és egy kicsit körülnézhettem, hogy tulajdonképpen hol is vagyok.

A szálloda is szép és kellemes, pihenésre csábító, de ez az út sem a pihenésről szól.

Este már gyülekezik a társaság a közös vacsorához, másnaptól kezdődik a kötött program. Reggeli előtt még egy kis séta. A nap megvilágítja a tegnapi eső utáni felszálló párát, gyönyörű fényhatásokat keltve, élvezet a fotózás.

A hivatalos program meglepetéssel indul, szólnak, hogy sportosan öltözzünk. A helyett, hogy beüljünk a szálloda konferenciatermébe, egy majdnem két órás gyalogtúrára indulunk, egy kopár sziklák közé ékelődött völgyben sétálunk fel, egy néhány kilométerre lévő kis fogadóhoz, amely az egész napos program színhelye.

A program a szakmai része mellett, egy hivatásos hegyi animátor szervez mindenféle játékos vetélkedőket, majd vacsora, sötétedés után pedig tábortűz és persze sörözés. A reggeli gyalogtúrát persze sötétben (és a sörök után) már nem ismételjük meg, busz visz vissza a szállodához.

Következő reggel még készítek néhány felvételt a környékről, aztán kijelentkezés a szállodából. 

A programnak még nincs vége, egész autókaravánnal vonulunk át egy másik völgybe, ahol egy traktorgumis ereszkedést szerveztek nekünk, egy gyors folyású hegyi folyón.

Megköszönjük a német kollégáknak a szervezést és megállapítjuk, hogy minden ilyen konferenciát ilyen körülmények között kellene megtartani.

Münchenbe a legrövidebb út nem Düsseldorfon keresztül vezet, de kollégám családi ügye miatt beiktatunk egy kétnapos hétvégi kitérőt. Szombat este indulunk Győrből és egész éjszakai váltott vezetéssel letudjuk az 1000 kilométert az autópályán és vasárnap kora reggel holtfáradtan érkezünk Düsseldorf egyik külvárosába, egy kellemes kis szállodába. Az éjszaka megviselt, szükségem van néhány órányi alvásra, de kora délután már hajt a megismerés vágya és irány a belváros. A november kegyes hozzám, a kellemes és napos idő nagyszerűen alkalmas sétára és fényképezésre.

A legtöbb város hangulatát az átszelő vizek határozzák meg, Düsseldorfban pedig a nagy folyó, a Rajna mellett a Königsallee csatornája, kis hidakkal és szobrokkal magával ragadja a látogató figyelmét.

Majdnem minden német nagyvárosban megtalálható egy kisebb-nagyobb óvárosi negyed, az Altstadt, amely mellé többé vagy kevésbé sikeresen próbál illeszkedni a város modern arculata. Düsseldorfban jól sikerült ez az elegy. 

Nem hazudtolom meg a vonzódásomat a vizek iránt, ösztönösen is kijutok a Rajna-parti sétányra. A folyó itt önálló életet él, nem tudok olyan szakaszra nézni, ahol nem halad néhány vizijármű.

Vissza a belvárosba, jól esik egy helyi főzésű sör az egyik hagyományos kocsmában, majd kijutok a régi városházához.

Felfigyelek egy inkább érdekes, mintsem ízléses domborműre, úgy látszik a Ruhr-vidéki németeknek is van humorérzékük, csak egy kicsit más... 

Már jócskán alkonyodik, mikor visszaérek a Rajnához, de még megpróbálok egy képet készíteni a város egyik modern jelképévé vált TV-toronyról.

A Stockholmban töltött vasárnap után, a hétfő reggel ismét úton talált, ezúttal vonaton. Már a útközben felismerem: Svédország szép! Stockholm is kellemes hely, de a svéd vidék kifejezetten gyönyörű. Rendezett kisvárosok, jellegzetes faházak között halad a vonat. Mintegy egy órányi út után egy hazai megyeszékhely méretű városba érkezünk, ez uticélom, Eskilstuna. A szálloda mintegy tíz percnyi séta az állomástól, a folyóparton van. A túloldalon lévő zöld területet egy impozáns templom uralja.

Ez a délután még az enyém, az idő is szép (később vendéglátóimtól megtudtam, hogy ez ilyenkor - október közepén - Svédországban elég nagy szerencse), szóval elő a fényképezőgépet és irány a város. Először a folyótól távolodva indulok el, minden bizonnyal ez a város központi része. A sétálóutca kellemes, de jellegtelen, a világon szinte bárhol lehetne, ez egy kis csalódást jelent.

Visszakanyarodok a folyó felé, most egy másik partszakaszhoz érek és a túlpart azonnal rabul ejt. A szép faházak és azok tükröződése a vizen egyedülállóan szép látványegyüttes, a fénykép alig adja vissza a hatást. 

Nehezen szakadok el a látványtól, de mégis átmegyek a hídon. Itt egy minden bizonnyal régebbi városrészbe érek, a házak itt már a hagyományos skandináv stílust képviselik.

A hangulatot itt is érzem, de a part visszahív. 

A délutánnak lassan vége, visszaindulok a szállodába. Ha utazásaim közben egyáltalán lehettek kedvenceim, akkor ezek egyike minden bizonnyal az Eskilstunai folyópart.

Ez a ritka ajándékot is tulajdonképpen véletlenül kaptam: a hétfő reggel 10 órai továbbutazásom előtt csak egy szombat éjfélkor érkező repülőjáratra kaptam jegyet, így összesen 34 órát tölthetek el a svéd fővárosban és ez, mindenféle kötött program nélkül, mind az enyém. A szabadságnak persze ára is van, a plusz időért cserébe elvállaltam, hogy a hétvégi szállodaköltséget magam fizetem, így a szálloda kiválasztásában az ár is egy jelentős szempont lett. A városközponti szobák elég borsosak, de találtam egy olyan elfogadható árú helyet, amelyről azt írták, hogy közel van a központ felé közlekedő "HÉV", ez megér egy próbát.

Érkezés éjfélkor, a taxi kétségbeejtően sokáig megy a megadott címig, aztán megáll egy külvárosi raktárépület előtt, hogy itt vagyunk, de a taxis nem igazán lát itt szállodát. Sajnos én sem... Szerencsére indulás előtt kinyomtattam a telefonszámot, felhívtam a recepciót, ők közölték, hogy jó helyen járok és nem sokára ki is nyitottak egy, a sötétben rejtőző kis ajtót és beengedtek. Bent a meglepetés ellenkező előjelű, a raktárépület emeleti traktusában egy valóban takaros és kulturált, minden igényt kielégítő kis szálloda rejtőzik. Reggel kiderül, hogy logisztikai bázisok vesznek körül, a szálloda célközönsége elsősorban az itt átrakodó sofőrök közül kerülhet ki, de kellemes, jól felszerelt, olcsó és valóban közel van a HÉV megálló.

Így, egy napi jegy beszerzése után, irány a városközpont, pontosabban az óváros, Gamla Stan.

Stockholm lagúnák és szigetek sokaságán fekszik, a tenger mindenfelé jelen van, Gamla Stan is tulajdonképpen egy sziget, de akár a metróval, akár sétáim során, folyton újabb öbölhöz, újabb tengerpartra érek.

Az óváros kellemes hangulatú, terek és szűk utcák szövevénye, elég gyorsan bejárható, turistákkal zsúfolt.

Valahogy az egész a királyi palota felé terel, elég hamar én is odajutok.

Körbejárom az impozáns épületet, amelynek őre valószínűleg nem a vikingek leszármazottja... :-)

A sziget másik oldalára visszaérve, a tengeröböl másik partján megpillantom Stockholm másik, talán leghíresebb emblematikus épületét, a vörös téglából épült városházát, amely minden évben a Nobel-díj átadás színhelye.

Elég fáradtan keveredek vissza a szállásomra, másnap reggel egy új kaland vár rám, elhagyom a fővárost és továbbutazom a találkozóm színhelyére, Eskilstunába.

Háromnapos konferencia Southamptonban - az ilyen eseményeken kínosan ügyelnek arra, hogy egy szabad percet se hagyjanak, általában elég nehéz egy-egy szabad félórát ellopni a feszes programból. A hivatalos napirend után viszont a szervezők néha egész jó kikapcsolódó programokat találnak ki, most is az első nap estéjén egy kirándulást szerveztek a közeli Beaulieu autómúzeumában, majd után közös vacsora egy műemlékben kialakított étteremben (persze, Angliában vagyunk, itt nem nehéz egy-egy műemléket találni).

Busszal utazunk mintegy háromnegyed órát, nem a távolság nagy, a közlekedés lassú. De csúcsforgalomban vagyunk, egy angol nagyváros közelében, szóval gyors előrehaladásra nem is számíthatunk. Elérve Beaulieu-t, megint elfog az angliai vidéki táj varázsa, megpróbálok a busz ablakából elkapni néhány jellegzetes képet:

Az autómúzeum egy kastély parkjában, egy apátság romjai mellett van, egy egész napos családi kirándulásra alkalmas komplexumban, amelyet most a mi kedvünkért tartanak nyitva a hivatalos záróra után.

Bent csodálatos régi autók tömkelege, készítek néhány felvételt:

Sajnos az első néhány kép után a fényképezőgép azt jelzi, hogy a frissen feltöltöttnek hitt akkuk lemerültek ... megpróbálom a telefonnal folytatni a fényképezést, de fényviszonyok sajnos nem kedveznek, így nem tudom képileg is megosztani az élményt - mindenesetre ez a park is felkerül az "ide egyszer a családdal is el kellene jönni" egyre bővülő listájára.

Másnap mégis sikerül az ebédszünetet kitoldani egy órával, összejön egy kis séta Southamptonban, a szálloda környékén. Az aksik végleg cserbenhagytak, így erről is csak a telefonommal tudok néhány képet összeszedni. 

Az angol nagyvárosok egyik jellemzője a régi és a modern szerves egyvelege, ez itt sincs másképp, szinte egyszerre van a látótérben ódon városfal, középkori fogadó és modern (elég jellegtelen) bevásárló utca.

Egy korábbi bejegyzésben már leírtam, hogy miképpen írta felül a véletlen a 's Hertogenbosch-ban tervezett városnézésemet és váratlanul egy Vught-i szállodában ért az este, úgy, hogy tudtam, hogy másnap csak délután kell kiérjek a repülőtérre. Egy kis netezéssel kiismertem a holland vasút menetrendjét és gyorsan el kezdtem számolni a rendelkezésre álló időt: ha reggel vonatra szállok marad néhány órám Amszterdamot megnézni és utána még időben visszavonatozhatok Eindhovenbe.

Másnap reggel taxi az állomásra, hogy átültessem a gyakorlatba a netes ismereteket. A jegypénztárak és automaták rövid tanulmányozása után az előbbi mellett döntök és néhány percen belül már vonatra is szállok, zsebembe az Amszterdamba szóló jeggyel. A vonatok a mieinkhez hasonlóan zsúfoltak, de elég tiszták és pontosaknak tűntek. 

Az amszterdami pályaudvar kisebb város méretű, ráadásul felújítás alatt, némi bolyongás után felfedezem a csomagmegőrzőt meg mégis csak kényelmetlen lenne egész nap a bőröndömmel flangálni, aztán végre kilépek és átadom magam a városnak.

Találomra elindulok az állomással szemben lévő legszélesebb úton, az épületek szépek de bárhol lehetnének, az utca pedig túlzsúfolt az én ízlésemnek.

Egy kis bolyongás után végre egy bringákkal telekötözött korlátú hídhoz érek és megpillantom azt amire vártam: a csatornákat. Minden ismertebb városban van egy-két közhelyszerű kép, amely a városhoz társul, számomra Amszterdam esetében ezek a csatornák.

Véletlenszerűen csapongok a hidak rengetegében, megpróbálva nem elveszíteni a vasútállomás irányát és élvezem a lakóhajók, vizibuszok és csónakok látványát.

A csatornákat összekötő utcák is hangulatosak, de valami mindig visszavonz a partokra, csak az óra ami nem kímél: ideje visszafele venni az irányt, visszamenni a vasúthoz. 

Galway, Írország. Kalandozásaim itt kezdődtek. Az út célja is más: állásinterjú. Néhány kör már Magyarországon is megvolt, de a végső döntést itt mondják ki, a cég központjában. Érkezési a Shannon-i reptérre, ahol leendő főnököm vár. Őt sem régen nevezték ki, én vagyok az első ember akit ő vesz fel a céghez, láthatóan jobban izgul, mint én. Egy másfél órás autóút következik Galway-ig. Megpróbálom magamba szívni a zöld rétek és a zegzugos kőfalak hangulatát, első benyomásaimat Írországról.

Másnap, egész napos ismerkedés a céggel, a vezetőkkel, este a kötelező pub-látogatás, túl sok látnivaló nélkül. Az utolsó napon déltájt kell hazainduljak és tíz órára hívtak be a céghez, elindulok reggel nyolckor: van egy kis időm sétálni. Még egy kis szerencsém is van, október végére és az országra egyaránt nem jellemző módon napsütéses reggel fogad. A szálloda az Eyre téren, a Kennedy park mellett van, a téren kezdem a sétát, innen betérek a belváros zegzugos utcáiba. 

Bár alapjában véve sétálóutcákon vagyok, a reggeli órák az üzletek feltöltésére szolgálnak, így elég sok az autó.

Pár perc alatt eljutok a folyópartig, érdekes a folyóval párhuzamosan vezetett csatorna. A táj kellemes, rendezett. Ahol kiszélesedik a folyó (utólag megnéztem, Corrib a neve), egy erődítmény maradványai és a városi múzeum látható. Majd egyre szélesebb a meder és szinte észrevétlenül torkollik az óceánba.

Bár az öböl partjai kicsit korlátozzák a nyílt tér érzetét, de azért ez már az Atlanti óceán... a túloldalán pedig Amerika.

Velburgba, ebbe a bajor kisvárosba az internet révén jutottam el. A feladat egy olcsó szálláshely keresése volt, Nürnberg közelében. A megadott paraméterek alapján ideálisnak tűnt ez az autópályától csak mintegy 2 km-re fekvő városka. Nem támasztottunk nagy igényeket, a cél egy kényelmes éjszakai szállás, hogy másnap továbbmenjünk a nürnbergi kiállításra.

Aki már járt ezen a vidéken, az megerősítheti, hogy itt nem nehéz találomra egy szép helyre kerülni és ebben a tekintetben Velburg sem okozott csalódást. Bár mintegy hatezer lakosával még a "kisváros" jelzőért is ágaskodnia kell egy kicsit, azért egy nagyon szép, óváros jellegű központja van.

Késő délután érkeztünk meg a szállodába, egy pillantás az ablakon és azt hihettük, hogy valamilyen Grimm-mesefilm forgatásának díszletei közé érkeztünk. Talán csak az autók nem illenek a képbe.

Bár már sötétedett, egy kis séta a városban és a környékén még belefér:

Még a város melletti dombra is feljutottunk, amely csúcsán egy kis vár romjai láthatók és ahonnan belátni az egész várost

A teljes séta alig tartott másfél órát.

A fentebb leírtak mintegy négy éve történtek. Azóta többször is megszálltam Velburgban. A sétát nem sikerült megismételni... 

A kimondhatatlan nevű brabanti városban, 's Hertogenbosch-ban, már korábban is jártam, de szépsége miatt vártam az új találkozást. Ráadásul az eredetileg két naposra tervezett programot egy napra sűrítették, a visszaútra a jegyem pedig másnap estére szól, szóval, szokatlan módon, majdnem egy teljes napom lesz városnézésre.

Érkezés reggel a közelben lévő Eindhoven-i repülőtérre, innen rögtön a meglátogatott céghez visz a taxi, aztán egész nap prezentációkra figyelni, a hajnali felkelés után ... hát, nem volt egy könnyű nap. Délután végre jön a taxi, hogy bevigyen a város főterén lévő szállodába. A bejelentkezésnél a recepciós a szokásosnál hosszabb ideg bűvöli a számítógépét, majd közli, hogy ugyan volt a nevemre foglalás, de törölték, üres szobájuk pedig nincs. Saját magamat is meglepő nyugalommal fogadtam a bejelentést, sebaj, találjunk valami megoldást. A recepciós jó fej, elkezd telefonálgatni, majd közli, hogy talált nekem egy szabad szobát, de a városon kívül, ha nem gond. Ismét egy taxi, valószínűleg megdöntöm az egyéni rekordomat az egy napra eső taxizás terén, szépen kigurulunk a város határán kívülre, egy Vught nevű kisváros széléig. Viszlát, 's Hertogenbosch, az újratalálkozás még várat magára...

A szálloda egyik oldalán a nagyváros körgyűrűje nem különösen vonzó, a másik irányban viszont a kisváros lakóövezete található - egy kis séta errefelé meg belefér.

Színhely: Bury St. Edmunds, egy kisváros Cambridge közelében. Egy egésznapos termékismertető után bejelentkezés a szállodába és mintegy 40 perc a kötelező vacsoráig. Tíz perc a felfrissülésre, marad egy röpke félóra, gyorsan körülnézek. 

Angliában a legtöbb szálloda is maga a történelem, ez sem kivétel: zegzugos, labirintusszerű folyosók, csodálatos homlokzat:

Szemben egy kapu, mögötte láthatóan egy parkféle. Mindig is szerettem az angol parkokat, ide érdemes lesz benézni:

Valóban egy park, az apátság kertje, romok, megérint a középkor :)

Egy szép gótikus templom:

Szép félóra volt...